Learn more

A harmadik helyről induló Max Verstappen egyre dühösebb lett a Magyar Nagydíj során. Az egész azzal kezdődött, hogy csapata (Red Bull) arra utasította, adja át a második helyet Lando Norrisnak, mivel az első kanyarnál a bukótérbe kimenve előzött. A holland pilóta úgy érezte, igazságtalanság érte, a hangulatán pedig az sem javított, hogy Lewis Hamilton, majd a második kiállásokat követően Charles Leclerc is megelőzte. Verstappen többször is kifogásolta csapata taktikáját, s noha a Ferrari versenyzőjét vissza tudta előzni, a hétszeres világbajnokon ismét fennakadt, majd a 63. körben ugyan bevető…

cuu