Az olimpia a mi nagy levegővételünk. Kicsit kiszállva, kimászva a mókuskerékből, az egymásba kapaszkodó hétköznapok monoton gépiességéből. A rácsodálkozás időszaka ez, ahogy az ember, a sportoló feszegeti a saját határait. Megküzd másodpercekkel, ellenfelekkel, kishitűséggel, s ha kell, legyőzi saját magát is. Ünnep ez, a múltba révedés és a jövőképkeresés ünnepe. Mert mi, magyarok az idők végezetéig halljuk majd, ahogy Szepesi üvölt a vízben tempózó Dömötörnek, hogy: Lőj, lőj!, s azt is, ahogy Vitray egyre emelkedő pulzussal kiáltja világgá: Gyere, Egérke, gyere, kicsi lány! S mi, elpuhultak,…